Megvan a nemzeti minősítés: bevethető a mentőcsoport

Tüzet oltottak, helikopterből mentettek és tömegbalesetnél segítettek. Többek között ezeket a feladatokat is meg kellett oldania a Dél-Békés Mentőcsoportnak. Sikerült nekik.

Október elején Tótkomlóson tartották a rendszerbeállító gyakorlatot, ahol sikerrel vették az akadályokat. Egy héttel később, október 12-13-án Pusztaottlakán és Bánkúton, a minősítő gyakorlaton adott számot tudásáról a Dél-Békés Mentőcsoport. Kiválóan teljesítettek, így mostantól az országban bárhol, árvízi védekezéseknél és települési káreseményeknél is bevethetők.

Esküszöm!

Az orosházi és a mezőkovácsházi járásban, 27 településen működő, 94 tagú önkéntes szervezet bizonyította, hogy képes magas szinten városi kutató-mentő tevékenységre. Az eskütételi ünnepségen Tóth Tibor mérnök tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató csapatzászlót adott át Béni Attilának, a mentőcsoport parancsnokának. A zászlót dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke áldotta meg. Az önkéntesek a gyakorlat előtt Növényi Norbert olimpiai bajnokkal közösen tettek esküt, aki maga is tagja a mentőcsoportnak. Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott ünnepi beszédében méltatta az önkénteseket, akik valódi csapatot alkotva, szabadidejükben dolgoznak azért, hogy baj esetén másokon segítsenek.

A mentőcsoport tagjai a hivatásos katasztrófavédelmi szervek ellenőrzése alatt az erre a gyakorlatra felépített “Katasztrófa Városban” többek között tüzet oltottak, gázszivárgást hárítottak el, alpinista munkákat végeztek és tömegbalesetnél mentettek.

Igazi csapatmunka

Éles helyzetben, baj esetén a hivatásos tűzoltók sietnek először az élet- és vagyonmentésre. De ha olyan katasztrófa következik be, ahol a hivatásosok egy időben nem tudnak mindenhol segítséget nyújtani, akkor a védelmi bizottság döntése alapján akár az ország egész területén bevetik a járási mentőcsoportokat.

Helikopterből is mentettek a gyakorlaton Fotó: Melega Krisztián
Helikopterből is mentettek a gyakorlaton Fotó: Melega Krisztián

Az önkéntesek között vannak hivatásos tűzoltók is, akik szakmai tapasztalatukkal és tudásukkal segítik és vezetik a csapatot. Németh László orosházi tűzoltó őrnagy hivatásosként tagja a mentőcsoportnak, a gyakorlaton a tűzoltást és egy lezuhant helikopter mentését irányította.

– Ebben a csapatban mindenki, még a hivatásosok is önkéntes alapon dolgoznak. Ez pedig elismerésre méltó. Mindegy, hogy lovász, orvos vagy sofőr, itt mindenki azért dolgozik, hogy segítsen a bajba jutottakon. Hivatásosként külön jó volt látni, hogy Lustyikné dr. Papp Anikó járási hivatalvezető és Simonka György országgyűlési képviselő is formaruhát húzott, beállt közénk és ha kellett homokzsákot pakolt, vagy éppen sérültet mentett ki a roncsból. Ez az igazi összefogás – mondta.

A gyakorlaton jelen volt dr. Góra Zoltán tű. dandártábornok, országos katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes. Elmondta, a magyar katasztrófavédelmi rendszer felépítésében hangsúlyos szerepet szánnak az önkénteseknek.

– A mentőcsoport technikai eszközparkja, felszerelései, gépei alkalmasak arra, hogy járási szinten gyorsan és hatékonyan segítsék a kármentést – fogalmazott.

A megyei katasztrófavédelmi igazgató kiemelte, térségünkben elsősorban az árvízi védekezésben és a szélsőséges időjárási helyzetek utáni mentésben lehet szerepük.

– A mentőcsoport végrehajtotta a feladatokat, az ellenőrök kiválóra értékelték az elméleti felkészítést, a dokumentációt és a gyakorlati megvalósítást is – mondta Tóth Tibor mérnök tűzoltó ezredes.

A mentőcsoport parancsnoka, Béni Attila tűzoltó százados fáradtan, de büszkén értékelt a 40 órás gyakorlat végén.

– Azzal, hogy teljesítettük az összes feladatot elértük, hogy közepes képességű városi kutatás-mentére és árvízi védekezésre is képes a csoport. Innentől élesben is végezhetünk majd kárterületi tevékenységet. Büszke vagyok arra, hogy én vagyok a parancsnoka ennek a nagyszerű csapatnak!

A mentőcsoport tehát készen áll, és tovább folytatja a tagtoborzást.

Forrás: OrosCafé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux