A Tájérték Katasztert (TÉKA) megvalósító konzorcium tagjai, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Országos Értékvadászat címmel pályázatot hirdet!

A pályázat célja:
A TÉKA projekt keretében célunk a különböző társadalmi csoportokat célzó mozgósítás, tevékeny értékőrző, értékmentő együttműködésre ösztönzés. A magánszemélyeket és helyi közösségeket tájértékek gyűjtésére, megismertetésére és megőrzésük elősegítésére hívjuk.

Pályázati kategóriák, és résztvevők:

Az “Értékvadászat” országos akcióban helyi közösségek, iskolák, intézmények, civil szervezetek – azaz csapatok –, valamint magánszemélyek vehetnek részt.

Az (1) kategóriában magánszemélyek,a(2) kategóriában magánszemélyek és csapatok nyújthatják be pályaműveiket.

(1) Víz és tájérték kategória:
Két egyedi tájérték típus, a gémeskutak és a forrásfoglalások országos gyűjtésére irányuló akció, amelynek a célja, hogy minél teljesebb képet kapjunk az ország gémeskútjairól és forrásfoglalásairól (a forrás vizét feltáró és összegyűjtő műtárgyakról), számukról, használatukról és kialakítási módjukról, esztétikai értékükről.

Díjazzuk

  1. a legtöbb gémeskútról hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót benyújtó versenyzőket,
  2. a legtöbb forrásfoglalásról hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót benyújtó versenyzőket,
  3. a legszebb, legérdekesebb gémeskútról hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót benyújtó versenyzőket,
  4.  a legszebb, legérdekesebb forrásfoglalásról hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót benyújtó versenyzőket.

Ebben a kategóriában magánszemélyek jelentkezését várjuk!
A dokumentáció 2010. május 15-étől tölthető fel a www.tajertektar.hu oldalra.
(A pályázattal kapcsolatban információ kapható az ertekvadasz@gmail.com email címen.)

(2) Területi kategória:
A területi kategóriát csapatok és magánszemélyek számára hirdetjük meg. A csapatokat alkothatják például iskolai osztályok, szakkörök, intézmények, klubok, civil szervezetek, vallásos közösségek, baráti körök, maximálisan 20 fővel (teljes iskolai osztályok abban az esetben is részt vehetnek a versenyen, ha az osztálylétszám meghaladja a 20 főt) A versenyben a cél a csapatok környezetében – települési, illetve legfeljebb kistérségi szinten – található tájértékek minél teljesebb körű felmérése (ami kiváló témája lehet például iskolai kirándulásoknak, táboroknak, közösségi programoknak is), valamint javaslatok tétele a feltárt táji értékek egy részének vagy egészének értékőrző, értékteremtő hasznosítására.

Ebben a kategóriában két szempont szerint részesülnek kétféle díjban a csapatok:

  1. a legtöbb tájértékről nyújtanak be hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót,
  2. a legjobb (legötletesebb, ugyanakkor megvalósítható) értékőrző, értékteremtő hasznosításra irányuló javaslatot nyújtják be.

Ebben a kategóriában résztvevő azon magánszemélyek részesülnek díjazásban, akik a következő két feltételnek együttesen megfelelnek:

  1. a legtöbb tájértékről nyújtanak be hiánytalanul kitöltött adatlapot és sajátkészítésű fotót, és reális, megvalósítható értékőrző, értékteremtő hasznosításra irányuló javaslatot nyújtanak be.

Ebben a kategóriában az a cél is benne foglaltatik, hogy a települések és kistérségek önkormányzatai is megkapják a felmérési adatokat és az értékek megőrzésére, értékőrző, értékteremtő hasznosítására irányuló javaslatokat, ezért a munka eredményeit a helyi önkormányzatukhoz/kistérségi társulás vezetőjéhez is el kell juttatniuk elektronikus formában (e-mailen), hogy azt felhasználhassák, amely a később meghirdetésre kerülő, önkormányzatoknak és kistérségeknek szóló akcióban (Tájértékverseny).

Miért érdemes részt venni az akcióban?
Az akcióban résztvevők hozzájárulnak hazánk és a helyi környezet, tájegység természeti és kulturális értékeinek számbavételéhez és megőrzéséhez. Részvételük által ismertté és remélhetőleg elismertebbé válnak a különböző tájértékek, ezzel erősítve a helyi táji identitást, kultúrát és gazdagságot.

Nyeremények:
A győztes magánszemélyek értékes fényképezőgép és kulturális értékekben gazdag térségben található hétvégi szálláslehetőség közül választhatnak. A győztes csoportok pedig több vonzó nemzeti parki környezetben található hétvégi szállás lehetőség közül választhatnak.

A részvételhez regisztráció szükséges, amelyet a www.tajertektar.hu oldalon 2010. július 31-ig lehet megtenni.

A pályázat benyújtására: 2010. augusztus 30-áig van lehetőség.

További információk a www.tajertektar.hu oldalon találhatók.

Lap olvasása Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Scroll to Top
Orosháza Önkormányzatának honlapja