Tisztelt Szülő!

Orosháza Város Önkormányzata nyári napközis foglalkozást szervez a településen élő azon 6-14 éves korú gyermekek részére, akiknek a nyári szünidő alatt a szülők nem tudják biztosítani a napközbeni ellátását, segítséget nyújtva ezzel a családoknak. Emellett lehetőséget kívánunk biztosítani a rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak is a részvételre.

A nyári napközis foglalkozásokat abban az esetben tudjuk megszervezni, ha egy időben legalább 8 tanuló részére ténylegesen igénylik az ellátást, előzetes igénybejelentés alapján.

A nyári napközis ellátás azon gyermek részére vehető igénybe:

– akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy
– akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül, vagy
– akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni, vagy
– akinek mindkét szülője vagy egyedülálló szülője dolgozik, és szabadság terhére nem tudja gyermeke felügyeletét ellátni.

A tábort szervező Orosháza Város Önkormányzata fenntartja azt a jogát, hogy az ellátás igénybevételi jogosultságának ellenőrzéséhez a jelentkezőtől egyéb, a jogosultságot alátámasztó dokumentumokat kérjen be.

A napközis foglalkozások 2018. július 2. és július 27. között, heti ciklusokban, hétköznapokon 800 – 1600 óra között biztosítottak. A ciklusok a következők:

1. 2018. július 2-6.
2. 2018. július 9-13.
3. 2018. július 16-20.
4. 2018. július 23-27.

A nyári napközi igénybe vétele esetén az étkezésért (ellátás) fizetni kell a szülőknek a mindenkori kedvezményes/ingyenes jogosultsági feltételeket alapul véve. A napi háromszori étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) díja: 540,- Ft/fő/nap, aki csak ebédet kér, annak 324,- Ft/fő/nap az étkezés díja, mely összegeket szükséges előzetesen megfizetni a Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény, mint az étkezést biztosító számára.

A táborban csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas. A törvényes képviselő erre vonatkozó nyilatkozatát (2. sz. melléklet mely átvehető az iskolában, az Orosházi Polgármesteri Hivatal portáján, letölthető a www.oroshaza.hu weboldalról), legkésőbb a táborozás megkezdésekor a táborozás vezetőjének át kell adni.

Amennyiben gyermeke időközben megbetegszik, vagy távol marad, úgy azt kérjük, mielőbb jelezze telefonon a napközis nevelőnek az adott nap reggel 9 óráig, de csak a bejelentést követő második naptól van lehetőség az étkezési térítési díj jóváírására, ill. visszafizetésére.

A nyári napközi helyszíne az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosháza, Eötvös tér 2.

A nyári napközivel kapcsolatos további tájékoztatás Patyi Gábor oktatási-, kulturális és sport referensnél kérhető telefonon a 68/514-251számon. A Tájékoztató és annak mellékletei, a Jelentkezési lap (1. sz. melléklet), Szülői nyilatkozat (2 sz. melléklet), valamint a Házirend (3. sz. melléklet) átvehetők napközben az Orosházi Polgármesteri Hivatal portáján, letölthető a www.oroshaza.hu weboldalról is.

Tisztelt Szülő!

Amennyiben igénybe kívánja venni gyermeke részére a nyári napközis ellátást, úgy szíveskedjen kitölteni a jelen tájékoztató mellékletét képező Jelentkezési lapot, valamint a házirend elfogadására vonatkozó nyilatkozatot és azt aláírásával ellátva legkésőbb 2018. június 14-én 16 óráig benyújtani az Orosházi Polgármesteri Hivatal I. emelet 18. irodájába vagy a jegyzői titkárságra (I. emelet 5. számú iroda).

A gyermekek felvétele a jelentkezés sorrendjében történik. A tábor maximális létszáma 80 fő, ennek elérése után több gyermeket felvenni nem tudunk.

Orosháza, 2018. május 24.

Tisztelettel:

Dávid Zoltán
polgármester


1. számú melléklet (Jelentkezési lap)
2. számú melléklet (Nyilatkozat)
3. számú melléklet (Házirend)

Tájékoztató


 

 

 

Lap olvasása Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Scroll to Top
Orosháza Önkormányzatának honlapja