Hírek
Összes hír
Több tízmillót nyert a város a Főtér építésére
Pályázott Orosháza és nyert, így negyedével csökken a város önereje a főtér építésében. A munkák a hideg ellenére tovább haladnak.
A munkaügy élén Jankovné Héjas Katalin
Jankovné Héjas Katalin lett a Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének vezetője január 1-jétől.
Elismerés a törzsgárda tagoknak
85-en vehettek át törzsgárda elismerést szombaton. Mintegy 9 millió forintot osztottak ki a közszférában és az oktatásban dolgozóknak munkájuk elismeréseként.
Tájékoztató
A polgármesteri hivatal szociális ügyintézői álláshirdetését a Címzetes Főjegyző Asszony visszavonta.
Kaáli professzor Kármán Tódor-díjat kapott
Kedden vehette át a díjat a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, egykori táncsicsos diák. Orvos először kapott ilyen elismerést.
Nemzetiségi elismerés dr. Formann Istvánnak
A szerdai rendezvényen az emlékplaketteket és elismerő okleveleket Kónya István, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke adta át, majd színes ünnepi műsort tekinthettek meg a résztvevők.
Állásajánlat – aljegyző
Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete aljegyző munkakör betöltésére.
Új vezető a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény élén
Kristofóriné Csongrádi Krisztina lett november 13-tól a Tisza orosházi egységének új vezetője.
![Pályázatokkal összefüggő hírek](https://oroshaza.hu/wp-content/uploads/2023/08/hirek_palyazat.png)
Pályázati tájékoztató és képzés civil szervezetek részére
A CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM meghívja Önt és munkatársait a civil szervezetek működésével és pályázati lehetőségeivel kapcsolatos szakmai előadásra/fórumra.
![Pályázatokkal összefüggő hírek](https://oroshaza.hu/wp-content/uploads/2023/08/hirek_palyazat.png)
Három milliót nyertek a bölcsőde felújításához
Az önkormányzat a szükséges önerő mintegy 40%-át nyerte el pályázati úton.
Kategóriák:
- Összes
- Álláshirdetések
- Európai Parlamenti választások
- Európai Uniós pályázatok
- Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása
- Koronavírus
- Közérdekű hírek
- Közlemények
- Nemzetiségi képviselők választása
- Népszavazás
- Nyomtatványok
- Önkormányzati hírek
- Orosházi Kistérségi hírek
- Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság ülésrendje és határozatai
- Országgyűlési választások
- Pályázatok
- Városi Hírek
- Nem kategorizált
Dátum szűrés (tól-ig):
![](https://oroshaza.hu/wp-content/uploads/2023/10/news_1-276x300.png)