Orosháza Város Önkormányzata Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (OHGYIÖK)
az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció
2017-2022-ben és a hozzá kapcsolódó cselekvési tervben foglaltak alapján nyílt

ötletpályázatot

hirdet Orosháza városban megvalósuló
gyermek és/vagy ifjúsági program támogatására.

 

A pályázat célja: az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció 2017-2022 létrejöttét megelőző műhelymunkák alkalmával felszínre került, hogy erősíteni kell a helyi fiatalok a város életében való részvételét, valamint ösztönözni kell őket szabadidejük aktív eltöltésére. Településünkön számos közösségi tér és program várja a korosztályt, viszont ők azok, akik a leginkább tudják, hogy mire van szükségük. A pályázat célja, hogy Orosháza Város Önkormányzata támogassa a fiatalok ötleteit, kezdeményezéseit, mely lehet egy Orosháza területén megvalósuló program, vagy programsorozat.

A pályázat nem támogatja az oktatási intézmények és diákönkormányzatok által szervezett rendezvényeket, illetve az OHGYIÖK tagjainak kezdeményezéseit.

A rendelkezésre álló keretösszeg:
500.000 Ft, azaz ötszázezer forint, mely teljes egészében a program megvalósítására fordítható. Önrész biztosítása nem szükséges.

A támogatás mértéke:
A pályázott támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a.

Támogatási időszak: 2018. április 1 – 2018. december 15.
Beadható pályázatok száma: egy pályázó maximum 3 pályázatot nyújthat be.

A pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be bármely Orosházán élő és/vagy tanuló személy, vagy személyek közössége, aki/akik tagjai már elmúlt 15 éves, de még nem töltötte be a 30. életévét.

A pályázatok benyújtásának módja és helye: regisztrációs e-mail (név, születési idő, telefonszám; gyiokoh@gmail.com) küldése után az érdeklődő megkapja válaszként a pályázati űrlapot, melyet kitöltés után ugyancsak e-mail-ben várunk vissza.

A regisztráció határideje: 2018. március 9. 23:59

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. március 16. 23:59

 

Bővebb információ és segítségnyújtás a +36703375034-es telefonszámon és a fenti e-mail-címen kérhető.

 

Lap olvasása Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Scroll to Top
Orosháza Önkormányzatának honlapja