FELHÍVÁS

Orosháza Város Önkormányzata abból a célból, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket,
szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve példaként állítsa az utókor számára,
az Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete által adományozható elismerésekről szóló 21/2015. (XI. 3.) önkormányzati rendeletében több elismerő cím alapításáról, odaítélésének szabályairól rendelkezett.

Az elismerések adományozására vonatkozó írásbeli javaslatok
benyújtási határideje 2018. január 31. 16,00 óra

A javaslatok benyújtásának helye:
Az Orosházi Polgármesteri Hivatal, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6.
I. emelet polgármesteri titkárság.

A benyújtott javaslatoknak tartalmaznia kell az elismerés fajtáját, az elismerésre ajánlott azonosító adatait és elérhetőségét, az adományozás alapjául szolgáló életút,
eredmény vagy tevékenység részletes ismertetését és méltatását,
amelyek jelentősége megalapozhatja az elismerés odaítélését.

 Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az „Orosháza Város Díszpolgára” és
az „Orosháza Közszolgálatáért Díj” elismerésekre magánszemély nem tehet javaslatot.

 


 

a) Orosháza Város Díszpolgára

Évente egy elismerés adományozható azon magyar vagy külföldi állampolgárságú magánszemélynek – érdemei elismerésére -, aki Orosháza városért, kiemelkedően dolgozott, munkásságával hozzájárult a város hírnevének gyarapításához.
Az elismerés posthumus is adományozható.

Az elismerés adományozására javaslatot tehet
a) a Képviselő-testület tagja, valamint
b) a Képviselő-testület állandó bizottsága.

 


 

b) Orosháza Városért

Évente három elismerés adományozható azon magyar állampolgárságú magánszemélynek, vagy közösségnek, aki Orosházáért maradandót alkotott, illetve kiemelkedő tevékenységet végzett.
Az elismerés posthumus nem adományozható, egy személy vagy közösség életében csak egy alkalommal kaphatja meg.

Az elismerés adományozására javaslatot tehet
a) a Képviselő-testület tagja,
b) a Képviselő-testület állandó bizottsága, valamint
c) az Orosháza városban működő egyház, párt, társadalmi szervezet, önszerveződés, egyesület, közösség, magánszemély.

 


 

c) Orosháza Város Sportjáért

Évente négy elismerés adományozható azon sportolónak, edzőnek, sportvezetőnek vagy kollektívának, aki Orosházán él, vagy Orosháza testnevelésének és sportjának fejlesztésében, a város hírnevének öregbítésében kifejtett kiemelkedő eredményt elérő tevékenységet végzett:
a) nemzetközi vagy hazai versenyeken kiemelkedő eredményt ért el, vagy
b) testneveléshez és sporthoz kapcsolódó tudományos területeken kiemelkedőt alkotott, vagy
c) kiemelkedő edzői, sportvezetői, sportszervezői tevékenységet végzett.
Az elismerés posthumus nem adományozható, egy személy vagy közösség életében csak egy alkalommal kaphatja meg.

Az elismerés adományozására javaslatot tehet
a) Orosházán állandó lakóhellyel rendelkező magánszemély,
b) az orosházi székhelyű gazdálkodó szervezet, sportegyesület, oktatási intézmény és civil szervezet.

 


 

d) Dr. László Elek Díj Orosháza Egészségügyéért

Évente két elismerés adható
a) annak az Orosházán az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozó orvos, egészségügyi szakdolgozó részére érdemei elismerésére, aki Orosháza város egészségügyében kiemelkedő munkát végzett a betegellátás során, az átlagosnál magasabb színvonalon eredményesen látta el gyógyító és ápoló-gondozó feladatát, akár életpályája külön elismeréseként is, vagy
b) aki nem az egészségügyben dolgozik, de Orosháza egészségügyének, az egészségügyi intézményrendszerének fejlesztéséhez kiemelkedő munkásságával hozzájárult.
Az elismerés posthumus is adományozható, de a címet egy személy csak egy alkalommal kaphatja meg.

Az elismerés adományozására Orosháza város közigazgatási területéről bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.


 

e) Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért

Évente két elismerés adományozható
a) annak az Orosházán a kisiparban, kézműiparban vagy szolgáltató tevékenységet végző számára, aki az itt élők javára kiemelkedő tevékenységet végzett, vagy
b) aki Orosháza gazdasági fejlődését, a város építését, a korszerű mezőgazdaságot munkásságukkal kiemelkedő mértékben elősegítette, akár Orosháza vonzáskörzetében is végzett tevékenységével akár életpályája külön elismeréseként.
Az elismerés posthumus is adományozható. A címet egy személy csak egyszer kaphatja meg.

Az elismerés adományozására Orosháza város közigazgatási területéről bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.


 

f) Mokry Sámuel Díj Orosháza Mezőgazdaságáért

Évente két elismerés adományozható annak a személynek vagy szervezetnek,
– aki vagy amely Orosházán a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, és a mezőgazdaságot közvetve érintő vidékfejlesztésben kiemelkedő tevékenységet végzett, vagy
– aki Orosháza gazdasági fejlődését, a város építését, mezőgazdasági tevékenységével kiemelkedő mértékben elősegítette, akár Orosháza vonzáskörzetében is végzett munkásságával akár akár életpályája külön elismeréseként.

A kitüntetés posthumus is adományozható, de a címet egy személy csak egy alkalommal kaphatja meg.


 

g) Fehér J. István és Flór László örökös vándordíj

Évente egy elismerés adományozható annak az orosházi születésű és utánpótlás korú sportolónak, aki
a) az élet minden területén vagy munkahelyén kifogástalan magatartású, sportszerű viselkedésű a sportvezetőkkel, versenytársakkal, nézőkkel, embertársaival szemben, és
b) egyénileg vagy csapatban olyan versenyeredményt ért el, mely nemzetközi vagy országos viszonylatban is értékes vagy figyelemreméltó.
Az elismerés posthumus nem adományozható.

Az elismerés adományozására Orosháza város közigazgatási területéről bármely természetes személy, sportszervezet, köznevelési intézmény javaslatot tehet.


 

h) Orosháza Közszolgálatáért Díj

1) Évente egy elismerés adományozható annak az Orosházán dolgozó köztisztviselőnek, aki a helyi közszolgálati feladatok eredményes megvalósításában részt vesz, feladatait több éven keresztül eredményesen végzi és kimagasló tevékenységével hozzájárul Orosháza város fejlődéséhez.
2) Évente egy elismerés adományozható annak az Orosházán dolgozó kormánytisztviselőnek, aki kimagasló szakmai tudásával, a helyi közigazgatási feladatok megvalósításában való több éves tevékenységével hozzájárul Orosháza város közigazgatási színvonalának fejlődéséhez.
3) Évente egy elismerés adományozható annak az Orosházán dolgozó pedagógusnak az elismerésére, aki több éven keresztül kiemelkedő munkát végez az alsó-, közép- vagy felsőfokú oktatás területén és kimagasló tevékenységével hozzájárul Orosháza város oktatásának fejlődéséhez.
4) Évente egy elismerés adományozható annak az Orosháza Város Önkormányzatánál (a továbbiakban: Önkormányzat) vagy az Önkormányzat által alapított intézményben foglalkoztatott közalkalmazottnak, aki a helyi közszolgálati feladatok eredményes megvalósításában részt vesz, feladatait több éven keresztül eredményesen végzi és kimagasló tevékenységével hozzájárul Orosháza város fejlődéséhez.
5) Évente egy elismerés adományozható annak az Önkormányzatnál vagy az Önkormányzat által alapított intézménynél vagy egyszemélyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatottnak, aki a helyi közszolgálati feladatok eredményes megvalósításában részt vesz, feladatait több éven keresztül eredményesen végzi és kimagasló tevékenységével hozzájárul Orosháza város fejlődéséhez.
Az elismerés posthumus nem adományozható, a címet egy személy csak egy alkalommal kaphatja meg.

Az elismerés adományozására javaslatot tehet
a) a Képviselő-testület tagja, valamint
b) az elismerésre javasolt munkáltatója.

 

Lap olvasása Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Scroll to Top
Orosháza Önkormányzatának honlapja