Álláspályázat
Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
pályázatot ír ki a
Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
ügyvezetői feladatainak ellátására
Az ügyvezetői munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
– a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997.évi CXL. törvényben foglalt közművelődési feladatok ellátása
– az intézmény egyszemélyi felelős vezetője, aki felelős a jogszabályokban, az intézmény Alapító Okiratában és a Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározottak betartásáért
– felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásáért, a fenntartó által hozott intézményt érintő döntések végrehajtásáért
– az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői szintű irányítása, munkáltatói jogkör gyakorlása
– feladatkörében a település közművelődési tevékenységének, a helyi ünnepségek, rendezvények lebonyolításának koordinálása
A munkaviszony időtartama:
Az ügyvezető a munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállaló, így foglalkoztatására a vezető állású munkavállalóra vonatkozó, a vezetői megbízás időtartamára, határozott időre szóló munkaszerződés megkötésével kerül sor.
A munkaviszony időtartama: határozott idő, 5 év (legkorábban 2025. június 01. napjától tölthető be)
Munkaidő: teljes munkaidős, kötetlen munkarend
Munkavégzés helye: Orosháza
Munkabér: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, a felek közötti megegyezés szerint.
A pályázati feltételek:
– a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről szóló 39/2020.(X.30.) EMMI rendelet 1. számú melléklete 9. pontjában meghatározott végzettség és szakképzettség;
– az intézmény alaptevékenységének megfelelő feladatkörben legalább 5 éves szakmai gyakorlat
– kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység
– államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés igazolt elvégzése, ennek hiányában a vezető állású munkavállalói munkakör betöltését követő két éven belül a képzés elvégzése, és az azt igazoló okirat bemutatása a munkáltatói jogkör gyakorlójának;
– cselekvőképesség;
– magyar állampolgárság;
– büntetlen előélet, továbbá nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt;
– az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásának vállalása.
A pályázat kötelezően benyújtandó dokumentumai:
– részletes szakmai önéletrajz;
– az intézmény vezetésére vonatkozó részletes szakmai és vezetési program;
– iskolai végzettséget, szakképzettséget, szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolata;
– az államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó tanfolyam elvégzéséről szóló okirat, annak hiányában nyilatkozat arról, hogy a jogviszony kezdetétől számított két éven belül elvégzi;
– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány;
– nyilatkozat arról, hogy – pályázatával kapcsolatban – testületi ülés keretében kívánja-e zárt ülés megtartását;
– nyilatkozat/hozzájárulás ahhoz, hogy a pályázó személyes adatait, pályázati anyagát a pályázati eljárásban részt vevők megismerhessék, kezelhessék;
– nyilatkozat a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 30.
A pályázat benyújtásának módja: személyesen vagy postai úton, Raffai János polgármester részére, Orosházi Polgármesteri Hivatal 5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6.
A pályázat elbírálásának módja, rendje, határideje:
Az érvényes pályázatot benyújtó pályázót, a pályázati határidő lejártát követő harminc napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója által létrehozott – a kulturális intézmény alapfeladatait érintően szakértelemmel rendelkező, legalább háromtagú – bizottság hallgatja meg.
A megbízásról a bizottsági véleményezést követően Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete következő ülésén dönt, fenntartva a jogot arra, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa.
A pályázat publikálásának időpontja: 2025. március 24.
Elérési helye: www.oroshaza.hu, www.oroscafe.hu, www.kozmuvallas.hu, www.pmk.oroshaza.hu, Orosházi Élet