PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

az EFOP 3.9.2-16-2017-00027 „Humán kapacitások fejlesztése a helyi tudástőke gyarapítása céljából” című pályázatot megvalósító önkormányzatok, azaz Orosháza Város Önkormányzata, Tótkomlós Város Önkormányzata, Kardoskút Község Önkormányzata, Kaszaper Község Önkormányzata és Nagybánhegyes Község Önkormányzata „Tanulói ösztöndíjpályázatot” hirdetnek a projekt keretein belül

A pályázat célja
A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók/hallgatók közneveléshez/felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása, ennek keretében általános-, középfokú-, és felsőoktatásban résztvevő hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok részére tanulói ösztöndíj nyújtása a továbbtanulási esélyek javításához.

A pályázók köre
Ösztöndíjban azok az 5 település (Orosháza, Tótkomlós, Kardoskút, Kaszaper, Nagybánhegyes) területén állandó lakóhellyel rendelkező tanulók részesülhetnek, akik
– hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek minősülnek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 67/A.§-ban meghatározottak szerint.
– általános iskola, gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola/szakiskola, főiskola, egyetem beiratkozott tanulója,
– más ösztöndíjban nem részesülnek.

A pályázat benyújtásának módja és határideje
A pályázatot nagykorú pályázó, illetve a gyermekét saját háztartásában nevelő szülő, vagy törvényes képviselő nyújthatja be. A pályázatot jelen felhívás mellékletét képező adatlapon, postai úton lehet benyújtani a Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Nonprofit Kft.-nek címezve az alábbi címre: 5666  Medgyesegyháza Kossuth tér 21/a.,vagy személyesen az 5666 Medgyesegyháza Kossuth tér 21/a. címen, Horváth-Gazsó Adrienn szakmai vezetőnél munkaidőben. A borítékra kérjük feltüntetni: EFOP-3.9.2-16-2017-00027 Tanulói Ösztöndíj Pályázat. Egy pályázó a jelen felhívásban hirdetett ösztöndíjra csak egyszeri alkalommal adhat be pályázatot.

A pályázat beérkezési határideje: a pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg teljes felhasználásának időpontja, de legkésőbb 2020. augusztus 31. A pályázatok elbírálása folyamatosan, beérkezési sorrend szerint történik.

A pályázat benyújtásával kapcsolatban az alábbi e-mail címen tehetik fel kérdéseiket: efop392oroshaza@gmail.com

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a 18. életévét be nem töltött pályázók esetében a pályázatot a törvényes képviselő adhatja be, a törvényes képviselő aláírása nélkül a pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása
Az ösztöndíjak elbírálásáról egy, az EFOP 3.9.2-16-2017-00027 „Humán kapacitások fejlesztése a helyi tudástőke gyarapítása céljából” című projekt konzorciumi partnerei által felállított 3 fős szakmai Bíráló Bizottság dönt. A döntésről a döntés meghozatalától számított 8 munkanapon belül értesíti a pályázókat.

A beérkezett ösztöndíj pályázatokat a Bíráló Bizottság az alábbi kötelezően benyújtott hivatalos
dokumentumok, valamint nyilatkozatok alapján értékeli:
– pályázati adatlap
– állandó lakóhely igazolása (lakcímkártya másolata)
– tanulói jogviszony igazolás másolata
– jegyző általi igazolás eredeti, vagy hitelesített másolata a hátrányos helyzetről

A beérkezett pályázatokat érkezési sorrendben bírálja el a Bíráló Bizottság a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. A pályázókat postai úton értesítjük a Bíráló Bizottság döntéséről.

Az ösztöndíj folyósításának időtartama és összege
Az ösztöndíj egyszer kerül megállapításra, egyszeri folyósítással valamennyi nyertes pályázó számára, legkésőbb a keretösszeg teljes felhasználásáig.

Az ösztöndíj összege: bruttó 49.100 Ft/fő.

A megállapított 49.100 ft bruttó összeg az alábbi tételeket foglalja magában:
– támogatottnak folyósított nettó összeg,
– támogatottól levont személyi jövedelemadó,
– kifizető (támogató) által teljesítendő szociális hozzájárulási adó összege

A támogatás összegét a Kedvezményezett egy összegben a megadott bankszámlára utalja, amennyiben eleget tesz az európai uniós forrásból támogatott programok dokumentálási kötelezettségének, illetve az ún. “ESZA kérdőív” kitöltésével és visszaküldésével, mely a döntésről szóló levél mellékleteként kerül  megküldésre a pályázó részére. A dokumentum hiányában az ösztöndíj nem kerül folyósításra. Az “ESZA kérdőív” kitöltésére és visszaküldésére 8 munkanap áll a nyertes ösztöndíjas rendelkezésére.

Adatkezelés
A pályázó (pályázó törvényes képviselője) pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy az adatlapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Amennyiben a Kedvezményezett tudomására jut, hogy az adatok nem a valóságnak megfelelően kerültek feltüntetésre, a tanuló a pályázatból kizárható,  a megítélt támogatás visszavonható. Az ösztöndíj pályázattal kapcsolatos központi adatbázis kezelői, koordinációs és pénzkezelési feladatokat a projekt megvalósítói látják el.

Hiánypótlás
Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetősége a pályázónak. A pályázat kiírójának írásbeli hiánypótlásra felszólító értesítését követő 8 munkanapon belül, postai úton.

[accordion]

[accordion-item title=”Pályázati felhívás”]

[gview file=”https://oroshaza.hu/wp-content/uploads/2020/07/pályázati-felhívás_V.pdf”]

[/accordion-item]
[accordion-item title=”Pályázati adatlap”]

[gview file=”https://oroshaza.hu/wp-content/uploads/2020/07/pályázati-adatlap_V.pdf”]

[/accordion-item]

[/accordion]

 

 

 

 

 

 

 

Lap olvasása Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Scroll to Top
Orosháza Önkormányzatának honlapja